keresési feltétel:

Egyetemi Scrum képzés


Az akadémiai és a gyakorlati tudás összekötésével lesz teljes az egyetemi Scrum képzés, egy svájci egyetem esettanulmánya a tapasztalatokról.

Az akadémiai és a gyakorlati tudás összekötésével lesz teljes az egyetemi Scrum képzés, amely alatt akár Scrum Master (PSM I) Certifikáció is szerezhető. 

Egyetemi Scrum képzést megvalósító egyetem  

A svájci Alpok közepén található Nyugat-Svájci Egyetem (HES-SO Valais-Wallis) kilenc kutatóintézetből és öt iskolából áll: műszaki, menedzsment, szociális munka, egészségügy és művészetek. Az intézménynek jelenleg 2800 hallgatója van, akik tizenegy alapképzési program közül választhatnak. Az egyetem egyik fontos ismérve, hogy valós gyakorlati témákat emel be a tanulmányi programokba. A projektalapú tanulás, a tükrözött tanulási módszer (olyan tanulásszervezési megoldás, ahol a hallgatók otthon tekinthetik meg az oktató által előre elkészített, ráhangoló előadást és egyénileg tanulmányozzák a tananyaghoz kapcsolódó ajánlott segédanyagokat, online forrásokat) és a coaching foglalkozások csak néhány példa a széles körben alkalmazott, innovatív pedagógiai módszerek közül, amelyekkel a hallgatókat az egyetem utáni szakmai világra készítik fel. 

Elméleti és gyakorlati tudás egy diplomával - Egyetemi Scrum képzés 

A különböző iskolák közül a Menedzsment Iskola üzleti informatikai alapdiplomát ad, amelyre nappali és esti tagozatos hallgatók is jelentkezhetnek. Tanulmányaik során a hallgatók számos informatikai készséget (szoftverfejlesztés, adatbázisok, IT-biztonság...) sajátítanak el, találkoznak gazdasági és menedzsment ismeretekkel (közgazdaságtan, IT-jog, etika, ötletelés) és üzleti informatikai ismeretekkel (ERP, üzleti intelligencia, alkalmazott gépi tanulás). A tanulmányterv multidiszciplináris jellege a szakmai lehetőségek széles skáláját nyitja meg, mint például üzleti elemző, informatikai fejlesztő, Scrum Master, Product Owner, SAP tanácsadó. 

A projektalapú oktatásban szerzett több mint 20 éves tapasztalatuk alapján az üzleti informatika professzorok olyan projektmodulokat dolgoztak ki, amelyek segítségével a tudományos és a valós világból származó példákon keresztül tudják bemutatni a Scrum keretrendszert a hallgatóknak. Mivel a tananyagot angol nyelven adják le, így az alapképzésen bármilyen nemzetiségű, angol nyelven beszélő hallgató részt vehet. Az angol tananyag egyébként elősegíti a hallgatók közötti interakciókat és a különböző kultúrák közötti találkozásokat.   

Az életben is kamatoztatható vizsga 

Az elméleti modul felkészíti a hallgatókat a Scrum.org Professional Scrum Master I (PSM I) értékelésének elvégzésére, amelynek sikeres letétele után a Scrum alapszintű ismeretét bizonyító PSM I minősítést szerezhetnek. Az oktatók által készített tudományos anyagokon kívül a hallgatók a Scrum.org-on található cikkekhez, tanulmányokhoz is korlátlan hozzáférést kapnak.  

"A Scrum Guide által nyújtott útmutatás mellett a Scrum.org forrásgyűjteménye, például a cikkek, blogok és videók nagyon hasznosak, mivel gyakorlati példákat nyújtanak a hallgatók számára." - mondta Alexandre Cotting, a HES- SO Valais-Wallis informatikai professzora. 

A modul végén a hallgatók személyes vizsgát tesznek. Választhatnak egy egyetemi szinten elkészített vizsga vagy a Scrum.org hivatalos Professional Scrum Master I (PSM I) vizsgája közül. A Scrum.org vizsgát választók számára egy konverziós táblázat igazítja a pontszámot az egyetemi minősítési rendszerhez. 

A gyakorlati modulban a hallgatók 4-5 fős csoportokban 8 héten keresztül egy külsős Product Owner-rel együtt dolgoznak egy valós szoftverfejlesztési projekten. A csapatok összetételének kiválasztásakor a professzorok ügyelnek arra, hogy a svájci-francia, svájci-német és nem svájci hallgatók vegyesen legyenek a csoportokban, így a hallgatók megtapasztalhatják a multikulturális együttműködést is. A Scrum csapatok kijelölnek egy Scrum Master-t, és a 8 hét alatt a gyakorlatban is megvalósítják a Scrum eseményeket: sprint tervezés (Sprint Planning), sprint értékelés (Sprint Review), napi scrum (Daily Scrum), sprint visszatekintés (Sprint Retrospective). A professzorok agilis coach-ként működnek a hallgatók számára, segítenek a projektek alatt és irányítják a terméktulajdonosokat, ha azok nem jártasak eléggé a Scrum-ban.  

"A Scrum segítségével sokkal könnyebb a kapcsolat az ügyfél és a fejlesztők között. Ez lehetővé teszi a projekt gyorsabb fejlődését és különösen a hibák minél gyorsabb kijavítását." - mondta Dr. Alex Gnaegi, a GRIMM orvosi berendezésekért felelős munkatársa, az AppRent nevű hallgatói projekt Product Ownere. 

Az egyetemi Scrum képzés eddigi eredményei 

A 2019-ben indított tanfolyam esti- és nappali tagozatos hallgatók számára is elérhető és évente átlagosan 30 hallgatót vesznek fel. A Scrum egyetemi tantervbe történő teljeskörű integrálásával a hallgatók elméleti ismereteket szereznek, és képesek az újonnan megszerzett kompetenciáikat a valós környezetben is alkalmazni. Háromnegyedük a hivatalos egyetemi diploma mellett nemzetközileg elismert tanúsítványt is szerez a Scrum.org-on (PSM I). A helyi vállalatoknak, köztük a start-up cégeknek is lehetőségük van arra, hogy szorosan együttműködjenek a hallgatókkal, és megtalálják a jövőbeli munkavállalóikat.   

"A HES-SO ötvözi a Scrum elmélet alapvető leckéit annak valós projektre történő gyakorlati alkalmazásával, így a hallgatók megismerhetik a Scrum keretrendszer minden aspektusát. Úgy gondolom, hogy ez a megközelítés, valamint a Scrum.org által biztosított eszközök és tudásanyagok tökéletesen felkészítenek minket, hallgatókat a PSM I minősítés megszerzésére." -  mondta Ekaterina Aymon, 3. éves hallgató, üzleti informatika szakirányon. 

A cikk forrásául szolgáló cikk angol nyelven is elolvasható.


Megosztás


Tetszett? Akkor ezeket is nézd meg!


Konfliktusmegoldás háromszögek segítségével
A cikkben a konfliktusmegoldás két innovatív eszközét mutatjuk be: a dráma-, és a felhatalmazás háromszögét.

A kultúraváltás elfogadása és ösztönzése
Kultúraváltás sikeres vezetése: hogyan hajtsd végre és teremtsd meg az elfogadást és az összhangot? A helyes vezetői lépések megismerése.

A tönkrement kultúra ellenszere
Cikkünk mélyrehatóan feltárja a kultúra váltás rejtelmeit és bemutatunk egy elengedhetetlen lépést, amely segít a változásban.


Kapcsolat


Következő lépések
Írj egy üzenetet nekünk
Mi felvesszük veled a kapcsolatot 48 órán belül